Gyűlöllek

by Bernáth Daniella aka. Hi-chan

1. Epilógus

Amíg meg nem érkezik a busz, itt kell álldogálnom. Körülöttem senki, teljesen egyedül vagyok, pár járókelőn és kocsin kívül, mindenütt az a szorongató üresség. A szél egyre erősebben fúj, miközben az esőfelhők gyülekeznek a fejem fölött. Ha szerencsém van, még éppen megúszom a záport.

Egyetlen dolog van a kezemben, amit soha nem is fogok… nem akarok elengedni. Egy kis kulcstartó, apró, puha nyuszit formál. Nagy, rózsaszín szemei vannak, és kedvesen mosolyog rám… amitől csak még jobban könnybe lábad a szemem, de nincs már erőm sírni. Túl sok könnyemet ejtettem már utánad, mintha kifogytam volna már belőlük.

Pár iskolás lány robog el mellettem, mind siettek hazafelé, de közben mégis vidámak… talán éppen viccet meséltek egymásnak? Kissé irigykedve nézek utánuk. Érzem odabent a szívemben, hogy sosem fogok tudni már úgy mosolyogni, ahogy ők. Szegény, ártatlan kislányok, akik még semmit sem tudnak az életről… biztosan azt sem tudják, milyen elveszíteni valakit, akit ennyire szerettek, mint én téged…

Bár senkinek nem kívánom ezt az érzést. Senkinek az égvilágon. Én is épp eléggé szerencsétlen vagyok így, nélküled… örökké meg kell szoknom, hogy egy teljesen üres házba kell hazaérkeznem, ahol nem vár rám senki… senki…

---------

Már egy év telt el azóta, hogy elmentél. Először csak sírtam és szomorú voltam, és képtelen voltam megérteni, hogy miért… mégis miért hagytál el, egyetlen szó, üzenet, telefonhívás nélkül… és szörnyen magányosnak éreztem magam. Ez volt az elején. Aztán egyszerűen dühös lettem rád. Kegyetlen volt, amit tettél, és igazságtalan, és ha csak ennyit jelentettem neked, akkor…

Akkor tényleg jobb, hogy elmentél.

A lányok nagyon sok mindenben segítettek nekem. Megpróbáltak megkeresni téged, először mind azt hitték, hogy valami bajod esett… de rá kellett jönnünk mindnyájunknak, hogy elmentél. Egy másik országba, ahol bizonyára egy másik lánnyal vagy most… egyszer Ami megtalálta a telefonszámodat, és megpróbált felhívni, de te nem voltál hajlandó beszélni se vele, se velem. Egyikünkkel sem. Máig nem tudom, hogy mi bajod volt velem. Úgy tűnt, hogy te is szeretsz, de akkor miért tetted ezt velem?

Végül megpróbáltalak kiverni a fejemből. Egy ilyen alak, a ki minden szó nélkül otthagyja a menyasszonyát, nem érdemel még annyit sem, hogy gondoljak rá…

De én nagyon sokszor gondolok rád, Mamo-chan. Pedig nem kellene.

Soha többé nem leszek szerelmes. Eldöntöttem magamban, és megfogadom. A fiókomban őrizgetett kis nyuszis kulcstartót is kidobtam már a szemétbe. Egyszer, régen nagyon sokat jelentett nekem, és soha nem akartam megválni tőle… mára ez maradt az egyetlen emlékem rólad, de már nincs szükségem… csak az emlékekre.

Nekem nem kell már senki sem. Tudom, hogy el tudom végezni a kötelességemet anélkül is, hogy te itt lennél mellettem.

---------

Gyűlöllek, Mamoru. Te biztosan nagyon jól elvagy az új barátnőddel, míg én… már többé sosem leszek boldog.

Soha.